ma aztán nem lacafacáztak, nagyon hamar belecsaptak a lecsóba!
a rajt után igen korán összejött egy szökevénycsoport, de miután Contador már a Télégraphe-on robbantott és szépen-lassan be is érte őket, már nem beszélhettünk szökevényekről. a pelotonból csupán Andy Schleck, Voeckler és Evans tudta tartani a lépést, majd a sárga trikós hamar lemaradt, az ausztrál pedig kb 1 percet veszített kerékpárcsere miatt. ekkor a liquigas-osok beérték utóbbit, így együtt üldözték Contador-Schleck párost, akik a hegy tetején kb 1 percre voltak tőlük .
rövid lejtmenet után a Galibier következett, ahol elől váltott vezetéssel mentek, hátul először még a BMC-sek, majd már csak Evans vitte a sort. előbb Voeckler maradt le, majd Basso is.. lefelé Samu Sanchez meglépett Evans-F.Schleck-Cunego-Velits-Hesjedal-Rolland-Casar csoporttól, be is érte Contadorékat.
még az alpe-d'huez lába előtt összezárt a sor, mindenki együtt volt.
az utolsó mászni való az alpe-d'huez (rövid kis videó itt) volt. a legendás hegyen többen próbálkoztak ellépni, de Contador mindent eldöntő támadására már senki sem tudott hirtelen válaszolni. a riválisok egymást nézegették, ezt Rolland és Sanchez használta ki. lassan beérték a spanyolt, majd a francia robbantott, de erre már nem tudtak válaszolni. 1 km-rel a cél előtt már világos volt, övé a szakaszgyőzelem!
Hinault 1986-as győzelme óta nem nyert francia az alpe-d'huez-en.
Sanchez 14, Contador 23, Velits-Evans-Schleck tesók-Cunego 57 mp-re jöttek a győztes mögött. Voeckler 3:22-t kapott csapattársától. nagyot küzdött a francia, nem adta fel. 4. helye szerintem nincs veszélyben. micsoda teljesítmény!!!
trikókat illetően csak a zöld nem változott (Cav viseli még mindig), pöttyös Samu Sanchez-é, fehér Rolland-é (itt is várható még küzdelem), sárga pedig Andy Schleck-é lett.
gruppetto (80-an voltak, köztük Rojas, Hushovd) a tegnapihoz hasonlóan limit időn kívül ér be (mindössze 30 mp-vel!!!), a szervezőbizottság büntetésként 20 pontot levont le a sprint pontversenyben.
köv: a VÉGSŐ sorrend a dobogón holnap fog eldőlni.
ma: 1. Andy, 2. Frank, 3. Evans
holnap:???

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése